Letölthető Magyar Sziget
A Szent Korona Rádió csapatának köszönhetően letölthetőek az idei év Magyar Szigetének előadásai is.
Kilenc éve már az év legnagyobb nemzeti találkozóhelye, fesztiválja és közösségi helyszíne a Magyar Sziget. 2006-tól kezdve rádiónk is kiköltözik ilyenkor a Csattogó-völgybe, hogy élőben közvetítsük az előadásokat, koncerteket azoknak, akik nem tudnak velünk lenni. Ez persze nem adja vissza a hangulatot, de a csapatunk segítségével még jobban megvalósul a Magyar Sziget jelmondata, miszerint Egy hétre ismét leomlanak a határok.
Szűkös anyagi és technikai felszereltségünkhöz ellenére már negyedjére közvetítettünk több tucat fejtágító előadást és szíverősítő koncertet, amit ismét több ezren követtek a világ több pontjáról.
A munkánk természetesen nem merült ki ennyiben, hiszen az elhangzott előadásokat rögzítettük is, amiket most közzé is tesszük. Összesen 36 hanganyagot tölthetnek le a kedves olvasóink. Ez nagyjából a teljes programot lefedi, ami a nagysátorban, illetve az előadóteremben megrendezésre került.
Nem szigetlakóskodhatunk mikrofon nélkül sem, így összesen 40 alanyt szóra is bírtunk rövid interjúk keretében, köztük például zenészeket, táncosokat, énekeseket, előadókat, történészeket, írókat, előadókat. A beszélgetéseket őszintén tudjuk ajánlani mindenkinek, aki kíváncsi a tudást bíró, vagy a dalokat szerző emberekre.
Fotósaink is jelen voltak, és a hallgatóinktól is kaptunk rengeteg képet, amiknek egyelőre még a rendszerezése folyik, de a galériánkban folyamatosan közzétesszük őket.
Természetesen az előadásokat és az interjúkat a rádiónkban is lehet majd hallani. Kérünk mindenkit, hogy terjessze ezt az oldalt, hogy a Magyar Sziget továbbéljen, és könnyebb legyen kibírni ezt a szűkös egy évet a következőig.
A letöltéshez ugrás a Szent Korona Rádió honlapjára!
(Szent Korona Rádió)
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
