Idén is lesz ingyenes 0. nap a Magyar Szigeten
Már évek óta nagyon sokan vannak, akik a Magyar Sziget hivatalos kezdése előtt egy nappal (idén ez a nap augusztus elsejére, Vasárnapra esik) lejönnek a Csattogó Völgybe és felverik sátraikat. A tavalyi évben már több száz látogató sörözgetett a nyitást megelőző nap estéjén a szervezőkkel. Így idén is megrendezzük ezt a napot, és természetesen ingyenesen.
Este az ismert rock, és nemzetirock slágerek feldolgozásait játszó Matrix zenekar lép majd a színpadra, utána pedig az első Budapesti nemzeti klub - a Klub64 lemezlovasa, és nem utolsó sorban a Szent Korona Rádió főszerkesztője Magi nyújtja majd a talpalávalót. Legyél ott te is, hogy részese lehess az önfeledt szórakozásnak. Kapunyitás a sátorral érkezőknek augusztus 1-én vasárnap délután 3 órakor. Hivatalos nyitás augusztus 2-án reggel 8 órától.
